Magamról

Filozófia

Szinte fotósként nőttem fel, a fotózás családi hagyomány volt nálunk, és már egészen korán ráéreztem, mennyire jó érzés elkapni egy-egy jó pillanatot. Különös varázsa van annak, amikor ezeket a képeket később elővesszük, és visszarepítenek bennünket abba a múltbeli percbe. Fotósként és főleg esküvői fotósként ugyanez motivál, és nagyon jó érzés a tudat, hogy a képeim egy-egy családban évtizedek múltán is előveszik majd, és örömmel nézegetik, mesélnek róla.
Az elengedhetetlen technikai maximalizmus mellett minden esetben nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy az érzelmeket és szép pillanatokat megörökítsem, hiszen ezek azok, amik valódi emléket jelentenek akár hosszú idő távlatából is.
Az esküvőfotózás egy nagyon izgalmas és állandóan változó terep. A mindig más és más helyszínek, párok, és szituációk igazi kihívást jelentenek minden fotós számára, egyben állandó inspirációt is adnak. A saját munkámat illetően rendkívül kritikus vagyok – mégis, a legnagyobb öröm, ha a párok szemében látom, hogy a képek valóban megérintették őket, és sikerült a nagy napot méltón megörökíteni.


Bio

Budapesten születtem, 1977-ben.
A középiskola elvégzése után tanulmányaimat a MÚOSZ Bálint György újságíró iskolában folytattam, fotóriporter szakirányon.
Az azóta eltelt évek alatt dolgoztam napilapnál és fotóügynökségnél, jelenleg szabadúszó vagyok. Esküvők fotózásával több mint tízenöt éve foglalkozom.
2008 óta a Pillanart Magyar Esküvőfotós Szövetség tagja vagyok.